A professzor megindult a bejárat felé, hosszú, lila csillagos köpenyének széle a földet súrolta. Davina óvatosan követte, és igyekezett, hogy ne bukjon fel, annyira forgott körülötte a világ. Mikor a falhoz ért,  megtámaszkodott és nagy levegőt vett, szemét összeszorította. Fekete tüll szoknyájának csipkés alja  beleakadt a ház körül sorakozó egyik rododendron bokorba, ami felé dühösen lóbálta fekete bakancsos lábfejét, hogy kiszabaduljon. A bokor ragaszkodó ága hangos reccsenéssel szakadt le és ért földet, de a lába kiszabadult. A füle még zúgott, de legalább már nem szédült. Felpillantott Dumbledore-ra, aki szórakozottan figyelte a jelenetet.

- No de, Miss Meadowes, máris rongáljuk a berendezést? Mi lett volna, ha az előszobába érkezünk? - kérdezte a varázsló magában dudorászva, miközben hármat gyorsan és kettőt lassan koppintott a bejárati ajtón lévő, kígyót formázó kopogtatóval. Fémes kattanások egész sorát hallották, majd mintha lánc is csörgött volna, és az ajtó kitárult.

Dumbledore mosolyogva beterelte és gondosan behúzta maga mögött az ajtót.

- Huhh, azt nem említette, hogy úgy kell érkezzek, mint aki mindjárt kidobja a taccsot... Rossz döntés volt az a vajsör - dörzsölte meg homlokát a boszorkány és körbepillantott.

A folyosó, ahonnan lépcső vezetett fel az emeletre, magas és szűk volt, épphogy két ember elfért benne kényelmesen, mintha a háznak elemi célja lett volna a látogatói kényelmetlenné tétele. A falakat sötét, valaha elegáns, málladozó tapéta borította, a lábuk alatt pedig porzott a nehéz, süppedős szőnyeg.

A ház átható dohos szagot árasztott és a gyér gázlámpák kísérteties lobbanása, meg a lépcsőfordulóban megvillanó sejtelmes árnyékok cseppet sem tették bizalomgerjesztővé. Davina önkéntelenül megborzongott, pedig bőre még fénylett a nyáresti párától.

- Jobban van? Parancsol egy citromos italport, Miss Meadowes? - nyúlt a zsebe felé Dumbledore, amiben megcsörrent valamiféle édességes zacskó.

- Nem, köszönöm, megvagyok - válaszolta Davina nem túl meggyőzően. Elindult a folyosó végén lévő ajtó mögül kiszűrődő fénycsík és halk beszélgetés felé. Hátranézett Dumbledore-ra, aki egy biccentéssel biztatta, hogy jó irányba megy. Ahogy közelebb értek, az erősödő beszélgetésbe pergamen zörgés és pohárcsörgés vegyült.

Davina elhaladt egy hatalmas, troll-lábat formázó esernyőtartó mellett, majd megtorpant az ajtó előtt és a fénycsíkot figyelte, ahogy hosszú sarlóként elterült a talpa alatt. Hátralépett, jelezve Dumbledorenak, hogy inkább ő menjen előre. A varázsló mosolyogva bólintott, kinyitotta az ajtót, ami csikorgó hanggal gördült a fal felé, fénnyel és melegséggel árasztva el a folyosót. Mindketten beléptek a szobába, ami étkezőnek és hozzá tartozó konyhának tűnt és szinte teljes szélességében elfoglalta egy hosszú fa étkezőasztal, fehér terítővel borítva.

A szemközti falat tálalószekrény borította be, és tele volt régi, finom porcelánból készült tányérokkal. Az asztalt körül ülték különböző korú és ruházatú varázslók és boszorkányok, némelyik előtt vajsörös korsó vagy pergamen feküdt. Az ajtónyikorgásra a legtöbben felemelték tekintetüket és a hang forrása felé fordultak. A csoport elcsendesedett, ahogy meglátták Dumbledoret. Már csak egy mély, rekedtes hang hallatszott, ami egy elgörbült orrú, erős állkapcsú varázslóhoz tartozott. Éppen egy kiterített pergamen felé görnyedve magyarázott, egyik szeme a vonalakon, amiket pálcájával a pergamenre húzott; a másik - kék, és mágikus -, Davina felé forgott kíváncsian.

- ... Ha ide álltok, megláthatnak titeket, ezért javaslom a háromajtós, fekete-fehér téglás szobát, ami...- magyarázta, hevesen böködve a térképnek tűnő ábrát.

Davinának torkában dobogott a szíve, de kívülről igyekezett összeszedettnek tűnni, és állta a rá szegeződő tekintetek kereszttüzét. Pillantásával ismerős arcokat keresett, de nem találta Tonksot a rágógumi rózsaszín hajával, és Emmeline magabiztos tekintete sem nézett vissza rá egyik arcról sem. Egyedül egy kedves arcú, vörös hajú asszonyra pillantva csillant fel a szeme. Molly Weasley izgatottan integetett neki az asztal másik végéből.

- Jó estét, Alastor, elnézést, ha megzavarom a tanácskozást, de ha megengedik, bemutatnék valakit... - Dumbledore talárján szikráztak a lila csillagok, ahogy oldalra lépett, hogy Davina minden jelenlévő számára látható legyen.

- Ünnepélyesen bejelentem, hogy új taggal bővül a Főnix Rendje. Bemutatom Davina Meadowest. Gyógyító a Szent Mungóban. Nagyon tehetséges boszorkány és máris nagy lelkesedéssel törte le azt a rododendront a küszöbnél, amit a ház tulajdonosa úgyis annyira utál - körbepillantott, de nem találta meg, akit keresett. - Úgyhogy, úgy gondolom, hasznos tagunk lesz, sőt, bármilyen egészségügyi problémával, sérüléssel forduljatok hozzá bizalommal...

- Néh' fáj az epém, oszt meg tudja gyógyítni? - kérdezte egy sunyi szemű varázsló, aki szemlátomást most ébredt egy kiadós szunyókálásból.

- Ha kevesebbet innál, Mundungus, nem fájna, ne zaklasd már ilyen bolondságokkal - pirított rá Molly Weasley.

- Az esküt elmondta már?- recsegett bele az Alastornak nevezett varázsló, mostmár mindkét szemét gyanakodva Davinán tartva. A többiek is érdeklődve nézték a fiatal lányt. Sárga pólójában, tüllszoknyájában és fekete Martens bakancsában inkább illett volna egy mugli szórakozóhelyre, mint egy mágikus tanácskozásra. Idegességéből csak annyi látszódott, hogy tekintetével azt sem tudta, melyik új arcot vésse először az emlékezetébe, ezért szemei ide-oda cikáztak a résztvevők között. - Anélkül még nem teljes értékű tag...

- Türelem, Alastor. Pont arra akartalak kérni, vedd elő az eskütételi lapot - az említett férfi dörmögött valamit és kotorászni kezdett a zsebeiben.

- Miss Meadowes, hogyha készen áll, akkor...

Dumbledoret félbeszakította egy, az ajtón besuhanó rózsaszín-kék folt, ami Davina irányába robogott. Az alak Nymphadora Tonks volt, aki Davina nyakába vetette magát és két cuppanós csókot nyomott az orcáira. Ezzel egyidejűleg Sirius Black lépett ki a konyha végében nyíló kamrából, kezében pár vajsörös üveggel, megtorpant és megütközve figyelte a jelenetet.

- 'Vina, de örülök, hogy látlak, miújság csajszi? De menő a bakancsod! Olyan, mint tini korunkban, csak akkor százszorszépeket festettél rá hibajavítóval! Ah, végre lesz itt valaki, akivel rendesen el lehet beszélgetni, már kiakadok néha ezektől a csávóktól, nem tudják, hogy kell szórakozni - Tonks elengedte Davinát és Sirius felé pillantott tettetett gúnyossággal, aki már tátotta volna a száját, hogy visszavágjon, de Dumbledore felemelte a tenyerét, jelezve, hogy csendet kér.

Időközben eljutott hozzá a pergamen, ami az eskü szövegét tartalmazta. Tonks mögött Emmeline Vance érkezett meg a helyiségbe kifulladva, de egyenes tartásából most sem engedett. Bátorító mosollyal bólintott Davina felé és büszkén figyelte. A lányon egyszerre megkönnyebbülés és bátorság zúgott végig legjobb barátja és mentora érkezése láttán.

- Miss Meadowes, most fel fogok tenni pár kérdést.- Dumbledore megköszörülte a torkát és ünnepélyes pillantással nézett Davinára félhold alakú szemüvege mögül. Tonks nekidőlt a tálalószekrénynek és egy szelet csokibékát majszolt. Egy sebhelyes arcú, világosbarna hajú varázsló tányérjáról csente el, aki egy cseppet sem tűnt bosszúsnak emiatt.

- Davina Meadowes, esküszik, hogy minden erejével és legjobb tehetségéhez méltóan fogja szolgálni a Főnix Rendje céljait és küldetéseit? - kezdte Dumbledore ünnepélyesen.

Davina a kezét a szívére helyezve, felemelt állal válaszolt.

- Esküszöm - szája kissé kiszáradt, a szíve a torkában dobogott.

- Esküszik, hogy a Rend és tagjainak biztonságát szem előtt tartva, bármilyen vallatás, erő vagy nyomás hatására sem árulja el a Rendet és a tagjait?

- Esküszöm

- Esküszik, hogy társait védve és az ellenségnek ellenállva küzd, akár a végsőkig, hogy végül közösen legyőzhessük a sötét erőket? - csendbe borult a szoba, csak a lépcső alja felől hallatszott valami halk kaparászás.

- ... Esküszöm - Davina megborzongott. A jelenlévők széknyikorgással és halk toppanásokkal álltak fel.

- Akkor hát... Davina Meadowes köszöntünk a Főnix Rendjében.

- Davinára - mondta komolyan Tonks és felemelte a korsóját.

A többiek követték a példáját.

Miután kiitták vajsörük maradékát, kis tolongás támadt, néhányan sietve indultak el az ajtó felé, míg mások Davina felé indultak, hogy gratuláljanak neki.

- Büszke vagyok rád. Vigyázz magadra! És csak ügyesen hétfőtől - Emmeline lépett oda hozzá, a vállára tette a kezét, majd sietve pillantott a kijárat felé. - Bocs, sietek haza, hétvégén szinte végig én leszek a Varázslati traumákon - arcán fáradt mosoly játszott.

- Te is vigyázz magadra! - Davina integetett neki, aztán Tonks felé fordult, aki fél kezében egy Merlint ábrázoló csokibéka kártyával próbálta befonni a haját.

- Inkább segíts, ki kicsoda, annyi itt az ismeretlen - suttogta neki Davina kétségbeesetten. Tonks leengedte félig befont tincsét és begyömöszölte az üres csokibékás zacskót kék ruhája zsebébe.

- Az ott Dedalus Diggle - mutatott egy alacsony, kopaszodó, idős úrra, kék kötött mellényben és lila csokornyakkendőben- Kissé bolondos az öreg, de hatalmas arc.

- Elbúcsúzom kisasszony, örülök hogy csatlakozott hozzánk - integetett neki Dedalus, majd egy pukkanással köddé vált.

- Ő Kingsley Shacklebolt - egy magas, kopasz varázsló közeledett, tartása fegyelmet, arca magabiztosságot sugárzott. - A minisztériumban ő a főnököm. És a Sirius hajtóvadászatáért felelős csoport tagja, úgyhogy most a fejesek azt hiszik, valahol Tibetben bújkál... szerencsére - kuncogott.

- Jó döntést hozott kisasszony. Mintha a nővérét látnám, Merlinre micsoda tehetség volt... - csóválta meg a fejét. Davina a zsebébe süllyesztette kezét és egy pillanatra belevájta körmeit a tenyerébe. Majd kivette a kezét és úgy tett mintha ki akarná simítani összegyűrt szoknyáját.

- Vigyázzon magára - Kingsley őszinte aggodalommal nézett rá, majd félrevonta Tonksot, és kérdéseket tett fel neki a holnapi tanácskozással kapcsolatban, amiket Davina még nem tudott követni.

- Köszönöm - motyogta. Egyszerre egy pufók, vörös hajú asszony ölelte meg, pirospozsgás arccal es kötött otthonkában. Virág és almás pite illatot árasztott.

- Úgy örülök neked drágám, Isten hozott köztünk. Merlinre, de csinos vagy! - dicsérte Mrs Weasley, ami Davina emlékei szerint azt jelentette, hogy azért még többet is ehetne és az asszony ezt mindenképp orvosolni fogja.

- Emlékszem te voltál az egyetlen, aki rá tudta venni Charliet, hogy a sárkányokon kívül másról is beszéljen. Maradsz vacsorára, drágám? Már alig várom, hogy újra lássalak enni a ragumból. Bár én nem eszem itt, Arthur ma jön haza egy kétnapos műszakról, és otthon szeretnék lenni, amikor megérkezik - csacsogta az asszony.

- Erre nem tudok nemet mondani, Mrs Weasley - Davinát melegség járta át és hálás volt neki, hogy nem hozott fel semmi egyebet a múltból. - És öhm... hogy van Charlie?

- Jól, drágám, azt írta, haza fog utazni ősszel, hogy beszámoljon a rendnek az ottani kapcsolatépítéséről. Biztos örülni fog, ha lát - mosolygott rá óvatosan az asszony és tőle szokatlan  zavartsággal az asztalon kezdte el rendezgetni a tányérokat és a szalvétákat gondosan.

- Igen... biztosan - szólt Davina halkan és levett pár kopott, ezüstös szélű tányért a tálalószekrényből.

Kingsley már elment, Tonks pedig a világosbarna hajú, elnyűtt taláros varázslóval beszélgetett az asztalnál. Dumbledore is az ajtó felé indult, de egy pillanatra megtorpant Davina előtt.

- Holnap ugyanitt öt órakor is lesz egy tanácskozás, arra is várunk. A rendtagok aludhatnak ebben a házban is, ha fáradtak egy megbízás után, veszélyben vannak, vagy menedékre van szükségük. De erről majd Mr Black többet tud mondani - Dumbledore az asztal felé pillantott, ahol az említett varázsló éppen egy Lángnyelv whiskys üveget bontogatott, elmélyülten hallgatva Tonks és beszélgetőpartnere társalgását.

- Köszönöm a bizalmat professzor - szólt Davina és elmosolyodott. - És legközelebb már muszáj lesz megkóstolnom azt a citromos italport

- Örömmel megosztom. Akkor holnap! Jó éjt mindenkinek! - köszönt oda az asztalnál ülőknek is Dumbledore és egy pillanat múlva már csak a talárjának foszforeszkálását lehetett látni az előszoba sötétjében.

- Nem eszel itt, Rémszem? Pedig Molly biztos isteni ragut csinált - noszogatta Tonks Alastor Mordont, miközben az elbicegett a széke mögött és szúrósan figyelte Davinát.

- Nem kölyök, egyetek csak. Majd holnap - recsegte és egy bólintással megszorította Davina kezét.- Remélem te komolyabb vagy, mint ez itt - biccentett Tonks felé tettetett nehezteléssel. - Bár, ahogy elnézlek, egy kutya. Merlinre, lesz elég fejfájásom miattatok! - pillantott Davina szoknyájára, aminek aljából még mindig kilógott egy apró rododendron ág, de szavai ellenére szemlátomást egyáltalán nem bánkódott.

- Lankadatlan éberség! - ordította hirtelen Davinának. A boszorkány ijedtében összerezzent, megugorva hátralépett és nekiment Sirius Black széktámlájának, aki emiatt félreöntötte a poharába célzott Lángnyelv whiskyt.

Rémszem elégedetten a bejárati ajtó felé bicegett. Davina lehuppant a Tonks melletti székre és bocsánatkérő pillantást vetett Sirius felé, aki összeszorított szájjal itatta fel a terítőt eláztató borostyán színű italt.

- Igen, ő mindig ilyen- pillantott a folyosó felé Tonks nevetve és segítőkészen vette el Mollytól a gőzölgő, nagy tál paradicsomos ragut.

- Egyszer úgy megijesztett, hogy azt hittem, egy tonna bundimun nyálkává átkozom dühömben. De hála neki, megtanultam, hogyan ne legyek ügyetlen bevetés közben. Máskor könnyű szívvel felborítok bármit, de szolgálatban tudok koncentrálni. Zseni az öreg.

- És kissé hangos - nevetett zavartan Davina. - Köszönjük Molly - szólt oda Mrs Weasleynek, aki megpaskolta a vállát és addig állt mellette, míg nem kóstolt meg egy falat ragut. Davina egy nagy adagot szedett a tányérjára és sebtében lenyelt egy falatot, elfeledkezve arról, hogy nemrég főtt meg az étel. Könnyek szöktek a szemébe, miközben a ragu beégette a torkát, de hálás mosolyt igyekezett felölteni a lelkes asszony felé. - Nagyon finom. Pont olyan, mint amire emlékeztem.

-Igen, nagyon hálásak vagyunk, Molly - mondta a sebhelyes arcú varázsló, miközben ragut szedett Tonks tányérjára.

- Jó étvágyat nektek! Nekem sajnos mennem kell, Arthur bármelyik percben otthon lehet - pillantott az ingaórára a tálalón izgatottan.

- Holnap kezdhetjük a takarítást, Sirius? - szólt vissza, már a folyosóról.

- Minden percét türelmetlenül várom - szólt kelletlenül a megszólított, de azért búcsút intett Mollynak.

- Ne legyél ilyen lelkes, uncsi - szúrt oda Tonks Siriusra nézve. - Óh, el ne felejtsem, Davina, ez a legkedvesebb unokatesóm, Sirius Black - a férfi mogorván bólintott, fel sem pillantva a fiatal nőre. - Ez a megviselt pasas itt meg Remus Lupin. Vagy hívhatod Remynek... Vagy Lupinak, ahogy tetszik - mondta Davinának, és játékosan nevetve borzolta össze a varázsló világos haját.

Davina már nyújtotta volna a kezét, de Remusé megtorpant a levegőben. Meglepődve nézett rá.

-Mi már ismerjük egymást - állapította meg Lupin halkan.- Dorothea Meadowes, az édesanyád segített amikor... mikor megharaptak. Bár nem volt már akkor sem orvosság az állapotomra, Dorothea mindent megtett, hogy segítsen. Néhányszor, mikor a szüleim elvittek hozzátok, együtt játszottunk. De még kisgyerek voltál akkor...

- Emlékszem - villant be Davinának, egy pillanatra mintha jeges kéz szorította volna össze tüdejét anyja nevének említésére. - Akkor még nem értettem, miért jártok hozzánk. Csak arra emlékszem, sokszor voltál szomorú és én odavittem a kedvenc furkászos plüssöm. Később anyáék elmagyarázták, mi történt. Örülök, hogy... hogy most jól vagy - mosolygott zavartan a férfi felé, akinek világos hajába ősz szálak vegyültek, talárja jócskán megérett a cserére, de arca ugyanolyan kedves volt, mint kisgyerekként.

Sirius eközben whiskyt töltött nekik, de Davina valahogy kimaradt a körből.

- Mik nem derülnek ki - mondta Tonks és finoman megérintette Remus vállát. - Azóta az a gyerek a legjobb barátnőm lett és számtalanszor suvickoltuk együtt büntetőmunkán a koszos trófeákat a Roxfortban. Meg nevettük Charliet, miközben kviddics edzésen nagymenősködött, de a bűbájunk hatására félig kilátszott a... - Tonks nevetni kezdett és a szája alá kapta a kezét. Davina hangtalanul rázkódott, még a könnye is kicsordult a bolondos emlékre. Remus is elmosolyodott.

- Ugyan miért kapott volna Miss Szent Mungo büntetőmunkát? - morogta epésen Sirius és megütközve pillantott Davinára, félretolva éppen megkezdett raguját. Nagyot kortyolt a  whiskyből, még csak arcizma se rándult az erős italtól. - Gondolom, maga volt a megtestesült jó magaviselet...

- A négyes számú üvegház mögött szívtunk őrölt boszorkányfű cigit Tonksszal és Charlieval. És néha elkaptak minket - mondta közömbös hangot megütve Davina, miközben szemügyre vette a varázsló arcát.

A férfi valamikor nagyon jóképű lehetett, és már egészségesebben nézett ki, mint az azkabani plakátokon, de arca még mindig sápadt és beesett, sötét szemeit karikák árkolták és borostája is elhanyagoltan festett. Csak sötétbarna szemeinek enyhe csillogása és sűrű fekete haja sejtette régi fényét.

- Akkoriban elég sok minden történt és a boszorkányfű megnyugtat - magyarázta a fiatal boszorkány, mintha csak egy iskolásnak mondaná el a szorzótáblát.

- Na ne mondd... Az nálunk is nagy divat volt. Holdas mindig le akart minket róla beszélni James-szel - pillantott Sirius Lupin felé sötéten nosztalgiázva. - De persze csak a hugrabugosok tudtak belógni sötétedés után az üvegházba boszorkányfűt szerezni - figyelte Davinát szúrós szemmel.

- És hány hugrabugos lányt is kellett randira vinned a seprűtárolóba, hogy elmondják a bűbájt az üvegházhoz? - gúnyolódott Tonks. Sirius egy pillanatra fogai között tartotta üvegpoharának szélét, mielőtt válaszolt.

- Túl sokat... - vigyorgott a varázsló valahogy unott arccal.

- Mi is a Hugrabugba jártunk 'Vinával, de legalább mi nem folyamodtunk semmi alantas módszerhez...

- És hozzánk a konyha is közel volt - fonta keresztbe a kezét Davina a mellkasa előtt, mintha ezzel egy mindent eldöntő érvet mondott volna roxforti háza mellett.

- Miss Szent Mungo és a boszorkányfű amúgy? Ki hitte volna, hogy egy éltanuló ilyenre vetemedik... - Sirius összehúzott szemmel méregette Davinát, aki állta a tekintetét. - Charlie Weasleyről se néztem ki, hogy voltak egyáltalán barátai, és nem csak a sárkánytojásaival játszott - Sirius már a második pohár Lángnyelv whiskyt töltötte, Lupin fejcsóválva nézett rá.

- Charlie nagyon jószívű srác volt mindig... Sokat segített nekem. Tonksot meg felkészítette a kviddics válogatásra - közölte dacosan Davina. Sirius ezt elengedte a füle mellett.

- Azért továbbra sem tetszik az se, hogy zöldfülűeket vesznek be a Rendbe. Nem óvoda vagyunk. Sérülések... Jó duma. Mintha egy valamire való mágus nem tudna magának egy egyszerű gyógyítóbűbájt mondani- nézett rá Sirius és megdörzsölte borostáját.

- Tapmancs... Ne gyerekeskedj - villant rá Lupin tekintete.

- Davina egy évvel idősebb nálam, Sirius. És azon nem akadékoskodtál, hogy engem bevettek - mutatott rá Tonks. Egy tál almás pitét húzott maga elé, kiválasztotta az egyik legnagyobb szeletet és tüntetően beleharapott, értetlenül figyelve közben fekete hajú rokonát.

-Te a kedvenc unokatestvérem vagy. Ráadásul auror - vonta meg a vállát egykedvűen Sirius. - De nem hiszem, hogy a kórházban olyan sokszor gyakorolnák a védőbűbáj használatot, hacsak nem mikor valami őrült megtámadja őket - ugató nevetést hallatott.

- És akkor te mit is teszel a Rendért? Nem emlékszem, hogy említetted volna - Davina kissé értetlenül hallgatta a férfi szúrásait, próbált volna nyugodtan és kedvesen visszakozni, de feldühítette az ok nélküli igazságtalanság, ezért úgy döntött, visszavág.

- Ezt hogy érted? - Sirius állkapcsa megfeszült, sötét szeme megvillant.

- Hallottad. Mesélhetnél arról, hogy te mivel foglalkozol, amikor éppen nem... nem is tudom, whiskyt iszol és elfelejted levágni a hajad? - szólt gúnyosan Davina.

- Nem tudsz rólam semmit. Úgyhogy jobban teszed, ha nem gúnyolódsz - Sirius felpattant, széke nyikorogva tiltakozott a padlódeszkák ellen. Tüntetően megragadta a whiskys üveget az asztalról, két ujjával tisztelgett Lupinnak, majd elvonult a lépcső irányába.

Egy pillanatig feszült csend ereszkedett közéjük, majd Lupin megköszörülte a torkát.

- Elnézést a nevében is, Davina. Nem tudom, mi ütött belé - nézett Davina felé. Tonks kétkedve grimaszolt rá. - Na jó, mostanában nincs jól. Dumbledore nem nagyon engedi, hogy kimenjen, ha igen, akkor is csak kutyaként - Davina értetlenül összehúzta a szemét, majd egyszerre leesett neki. - Animágus. A barátaim mind megtanulták, hogy a suliban teliholdkor, nos... ne legyek egyedül - magyarázta Remus lesütött szemmel. - De mivel körözik és a Minisztérium továbbra is homokba dugja a fejét Voldemorttal kapcsolatban, miközben Dumbledoret is támadják, veszélyes neki is és a Rendnek is, ha meglátják. De ő mindig is energikus, tenni akaró... néha forrófejű ember volt és nem való neki a bezártság...

- Igen, de attól még nem kéne seggfejként viselkednie - mutatott rá Tonks és tehetetlenül széttárta kezét.

Davina lassan felállt és összeszedte a tányérokat az asztalról, majd egy pálcaintéssel a konyha felé irányította őket, ahol azok elkezdték magukat elmosni.

- Megyek, megfájdult a fejem kicsit - mondta, és bizonytalan mosollyal nézett társaira.

- Pihenj le, jót fog tenni - szólt Tonks. - Holnap, ha van kedved, gyere korábban a tanácskozás előtt. Közösen próbáljuk kipofozni ezt a koszfészket. Jó móka lesz - ásítva nyújtózott egyet és megölelte Davinát. Lupin is elfojtott egy ásítást, közben másik kezével integetett a távozó lánynak.

- Hacsak a ház ura nem akar majd az arcomba borítani egy nagy adag doxi trágyát, jövök - kiáltotta és kisuhant az ajtón.
Tonks és Remus szkeptikusan néztek egymásra, majd fáradtan elnevették magukat.